Belföld

Mobilon is lehet majd időpontot foglalni a szakrendelőkbe

Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI kérdésére pénteken.

A fejlesztés 90 egészségügyi intézmény 160 telephelyét érinti szerte az országban. Az államtitkár kifejtette, a járóbeteg-irányítási rendszer (JIR) célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben.

Jelenleg a rendelőkben évente 50 millió alkalommal fordulnak meg betegek, páciensek, akiket leginkább a várakozási idő aggaszt, ezért fontos, hogy átláthatóbbá és gyorsabbá váljon a rendszer – közölte. Aláhúzta: „célunk, hogy csökkentsük a várakozási időt”.

Rétvári elmondta, a következő hónapokban a rendszert integrálják az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobil alkalmazásába, az Egészségablakba is. Így a páciensek mobiltelefonon is nyomon tudják követni, hogy milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra.

A fejlesztések érdekében korábban egyeztettünk már a Magyar Orvosi Kamara elnökével, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagjaival, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével, 100 járóbeteg-rendelő vezetőjével és az informatikai rendszereinek készítőivel,

mondta.

Közölte, kilencven intézmény – az első ütemben harminc, a másodikban hatvan, köztük négy egyetemi klinika – mintegy 160 telephelyét érinti a fejlesztés. Két intézményben, az Albert Schweitzer Kórház hatvani és aszódi telephelyén, valamint az Országos Mozgásszervi Intézetben megtörtént a tesztelés időszaka, amely sikeresen zárult.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a fentieken túl az alábbi kórházakban történt meg a JIR rendszer telepítése:

  • Almási Balogh Pál Kórház járóbeteg-rendelője
  • Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház járóbeteg-rendelője
  • Csornai Margit Kórház járóbeteg-rendelője,
  • Gróf Tisza István Kórház járóbeteg-rendelője,
  • Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelője,
  • Jászberényi Szent Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelője
  • Jávorszky Ödön Kórház járóbeteg-rendelője
  • Kanizsai Dorottya Kórház járóbeteg-rendelője
  • Károlyi Sándor Kórház járóbeteg-rendelője
  • Kazincbarcikai Kórház járóbeteg-rendelője
  • Keszthelyi Kórház járóbeteg-rendelője
  • Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelője
  • Komlói Egészségcentrum járóbeteg-rendelője
  • Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelője
  • Misszió Egészségügyi Központ járóbeteg-rendelője
  • Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelője
  • Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet járóbeteg-rendelője
  • Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet járóbeteg-rendelője
  • Pásztói Margit Kórház járóbeteg-rendelője
  • Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelője
  • Selye János Kórház járóbeteg-rendelője
  • Siófoki Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelője
  • Szent Damján Görögkatolikus Kórház járóbeteg-rendelője
  • Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelője
  • Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelője
  • Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelője
  • Törökbálinti Tüdőgyógyintézet járóbeteg-rendelője
  • Uzsoki Utcai Kórház járóbeteg-rendelője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik