Belföld

Nem lehet eltitkolni az állam 120 milliárdos, Vodafone-Yettel ügyletének dokumentumait

MTI
MTI

A Fővárosi Törvényszék keddi döntése értelmében ki kell adni az állam telekommunikációs piaci terjeszkedésének egyik fontos dokumentumát, a Vodafone-Yettel részvények cseréjét megalapozó szerződést.

A mai elsőfokú ítélet elutasította a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. érvelését, amely üzleti titokra hivatkozva kérte a több mint 120 milliárdos ügyletről szóló dokumentum kiadásának megtagadását. A bíróság szerint ez az érvelés csak néhány részlet esetében állja meg a helyét, így a szerződést ezen részletek kitakarásával kell átadni Tóth Bertalannak, az MSZP politikusának.

A bíróság a keddi ítéletben kimondta, a csereszerződés a Covinus állami gazdasági társaság részvételével jött létre, így az állami feladatot ellátó szerv tevékenységével vagy közfeladat ellátásával kapcsolatban keletkezett, ezért vele összefüggésben bármely módon és formában rögzített információ közérdekű adatnak minősül.

Az államot képviselő Corvinus és a 4iG-csoporthoz tartozó Antenna Hungária Zrt. az év elején vette meg külföldi tulajdonosától a Vodafone Magyarországot. A két cég a teljes részvénycsomagért 660 milliárd forintot fizetett. Az üzletbe a Corvinus 323 milliárddal szállt be, amivel 49 százalékos kisebbségi részt szerzett. Ezt azonban csak néhány hétig tartotta meg, 19,5 százaléknyi részvénycsomagot elcserélt az Antenna Hungáriával Yettel-részvényekre. A tranzakció után előállt helyzet szerint az állami Corvinus részesedése a Vodafone-ban 29,5 százalékra csökkent, a Yettelben 25 százalékra nőtt, míg 4iG részesedése a Vodafone-ban 70,5 százalékra erősödött, a Yettelből viszont kiszállt.

Tóth Bertalan eredetileg adatigényléssel próbált információkat szerezni a Corvinus Zrt. üzleteiről, az állami cég azonban nem adta ki a szerződéseket. A Fővárosi Törvényszéken zajló eljárásban a 4iG, az Antenna Hungária és maga a Vodafone is perbe lépett a Corvinus mellett, és arra kérte a bíróságot, hogy tagadja meg a politikus adatkérését.

Az már a per során derült ki, hogy valójában a részvénycsere alapszámai sem egészen stimmelnek. Bár Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban azt állította, hogy a két részvénycsomag értéke megegyezett, az eljárás alatt világossá vált, hogy hárommilliárd forintos különbség van a Vodafone- és a Yettel-részvénycsomag között. A Vodafone 19,5 százalékos részvénycsomagja a januári vásárláskor 128,7 milliárdot ért, miközben a február 2-án kiadott miniszteri utasítás arra kötelezte a vezérigazgatót, hogy a Vodafone-részvénycsomag átruházásával 125,7 milliárd értékben szerezze meg a Yettel-részvényeket.

A napokban írtuk meg, hogy Tóth az árkülönbség miatt Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, aki feljelentésként értékelte az ellenzéki képviselő kérdését, és továbbította azt a Nemzeti Nyomozó Irodához. Ott azonban rögtön el is utasították azt. A szocialista politikus panaszt terjesztett elő a nyomozás elutasítása miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik