Belföld

Letartóztatták, de hallgat a jánoshalmi nőt tévéjéért megölő férfi

Donka Ferenc / MTI
Donka Ferenc / MTI

Letartóztatást indítványozott a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azzal a minősített emberöléssel gyanúsított férfival szemben, aki vasárnap hajnalban megölt egy 80 éves nőt Jánoshalmán.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során.

A megalapozott gyanú szerint a jánoshalmi férfi június 17-én késő este betört egy helyi nyugdíjas házába, hogy megszerezze az értékeit, és miután megölte, a televízióját magával vitte. A főügyészség a jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében kérte a férfi letartóztatását.

Frissítünk!

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását a jelenlétének biztosítása érdekében. A bíróság döntése nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik