Belföld

Pintér Sándortól kérik a Balaton eresztésének azonnali leállítását

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

A balatoni vízeresztés azonnali leállítását kérte levélben a belügyminisztertől az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége és érintett települései nevében a szervezet elnöke, aki erről kedden tájékoztatta az MTI-t.

Lombár Gábor felidézte, a vízeresztés megkezdése után, csütörtökön a szövetség az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz (OVF) fordult, egyeztetést, illetve a nyári turisztikai szezon védelme érdekében a beavatkozás őszre halasztását kérve.

A kezdeti óvatos vízeresztés azonban intenzívvé vált a hétvégétől, és elkezdett csökkenni a tó vízszintje, ezért fordult most levélben a belügyminiszterhez – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az OVF a mélyen fekvő tóparti települések vízkiöntésektől való megvédésére hivatkozva kezdte meg a víz eresztését. A szövetség elnökének álláspontja szerint azonban ez nem valós indok, hiszen ezek a települések is abban érdekeltek, hogy megfelelő, nagy mennyiségű vízkészlettel záruljon a balatoni fürdőszezon.

Közölte, tudomása szerint a Balaton üzemeltetési szabályzata – amelynek módosításáról nincs tudomásuk az önkormányzatoknak – úgy rendelkezik, hogy a tó 120 centiméteres szabályozási szintje feletti vízállás esetén lehet zsilipet nyitni, és vizet ereszteni.

Márpedig keddre már 118 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása

– hangsúlyozta.

A belügyminiszternek elküldött levélben Lombár Gábor kitért arra, hogy a Sió-csatorna hajózhatóvá tétele és a tervezett hajófelhozatalok 15-17 centiméteres vízszintcsökkenést is okozhatnak a Balatonban, ami alacsony vízszintet eredményezhet egy csapadékszegény nyár esetén.

Ilyen mértékű vízeresztés hazardírozás a balatoni szezonnal, a tóval, és veszélyt jelent az idei üdülési idényre

– fogalmazott, a vízeresztés leállítása mellett azt is kérve, hogy a Sió-zsilipet ne nyissák meg, amíg az érintett önkormányzatokkal nem egyeztetnek erről.

Több hajó – köztük a Balatoni Hajózási Zrt. 5,7 milliárd forintból elkészült két új kompja és két új katamaránja – várakozik régóta kellő vízeresztésre, hogy megnyíljon a hajóút a Balaton és a Duna között, és eljussanak a tóra a Sión keresztül. Az alacsony vízállás korábban két éven át nem tette lehetővé a zsilipnyitást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik