Belföld

Százmilliós drogfogás Szigetszentmiklóson – videó

police.hu
police.hu

Százmilliós drogfogás volt Szigetszentmiklóson. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint annyi amfetamin volt az elfogott férfi kezén, hogy akár péknek vagy szobrásznak is tűnhetett volna. A 36 éves K. Attila ugyan tett egy erőtlen kísérletet az ellenállásra, de nem sok értelme volt.

Elfogásánál nemcsak arra kellett figyelni, hogy ne legyen a kezében semmi, hanem hogy a kezére ragadt amfetamin el ne tűnjön.

A nyomozók 40 kiló amfetamint találtak a telken lévő faházban. De előkerült közel 6,5 kiló marihuána és közel negyed kiló kokain is.. Akadt még fóliahegesztő gép, kesztyűk, keverő szárak, kanalak, digitális mérlegek és persze önzáró tasakok.

police.hu

A gyanúsítás szerint K. Attila olyan drogkereskedői hálózatot hozott létre és működtetett, amelyben előállítóként és előkelő helyen szereplő elosztóként vállalt szerepet. És főként amfetamint, kokaint és marihuánát kínált eladásra fővárosi, illetve Pest vármegyei vevőinek.

A most lefoglalt, körülbelül. 60 millió fekete piaci forintos amfetaminból a befektetett pénzének ötszörösét zsebelhette volna be. Csepeli lakásán közel 2 millió forint, valamint több százezret érő euró és USD volt, de a lefoglalás sorsára jutott egy többmilliós quad is. Egy luxusterepjáróval bővült volna még a nála talált értékek sora, de azt csak bérelte. K. Attila nem tett vallomást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik