Belföld

A parlament elé kerülhet a kerékbilincs betiltásának kérdése

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A kerékbilincs idejétmúlt, a magyar jogrendszer egy vitatott eszköze, mely visszaélésekre is lehetőséget ad – írta az MSZP közleményében. A digitalizáció miatt szerintük ma már elkerülhetetlen a szabálysértések és parkolási díjak befizetése, ezért a párt törvényjavaslatot nyújt be a kerékbilincs megszüntetéséért. Az egyéni képviselői indítvány előterjesztőj Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója.

A kerékbilincs alkalmazása a ’90-es években volt indokolt, amikor a büntetések és a pótdíjak befizetését elkerülni vágyókat csak így lehetett kötelezni a fizetésre. Ma már a jogrendszer fejlődésével és a digitalizációval idejétmúlttá vált a kerékbilincs intézménye, valamint aránytalan korlátozást is jelent a tulajdonjogra vonatkozóan.

Az MSZP szerint törvényjavaslatuk nem hagyja figyelmen kívül az önkormányzatokat sem. – A városvezetéssel együttműködve a közterületfelügyelők, akik kiszabják a szabálysértési bírságokat, számos adminisztrációs terhet kénytelenek viselni. Ennek ellenére a bírságokból befolyó bevételekből nem részesülnek, hiszen ezek a központi költségvetésbe kerülnek – figyelmeztet a párt.

Az MSZP javaslata szerint a központi költségvetés 50 százalékát engedje át azoknak a pótdíjaknak, szabálysértési helyszíni bírságoknak, melyeket az önkormányzatok közterületfelügyelői rónak ki a közlekedési szabályok megsértése miatt. Így a központi költségvetés és az önkormányzatok is részesülnének a büntetésből befolyó összegből.

„A kerékbilincs intézménye közutálatnak örvend, megosztó és a tulajdonjog aránytalan rendelkezési jogának korlátozását is jelenti. Az MSZP javasolja ennek az idejétmúlt intézménynek a megszüntetését!” – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik