Belföld

Ötöt fizet, hatot vihet akcióban árulta a kristályt egy próbaidő alatt lévő kalocsai pár

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azzal a  „kristállyal” kereskedő  kalocsai párral szemben, akik a vevőkörük megtartása érdekében rendszeresen „ötöt fizet, hatot kap” akciót tartottak.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a élettársak próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt álltak, amikor 2021 januárjában kábítószerrel kezdtek kereskedni.Digitális mérlegeket vásároltak, majd megosztották egymás között a feladatokat. A drogot a férfi szerezte be, a vevőket pedig felváltva szolgálták ki.

Vevőkörük főként a lakókörnyezetükből került ki. Megtartásuk érdekében öt pakk egyidejű vásárlása esetén a hatodik adagot ingyen adták visszatérő vevőiknek. Volt olyan női kuncsaftjuk, aki naponta többször is megjelent, hogy ötösével vigyen a kiporciózott kábítószerből. Ő mintegy 1 millió forintot hagyott kereskedő párosnál négy hónap alatt.

A vásárlók rendszeresen a páros férfi tagjával egyeztették telefonon az alkalmankénti mennyiségeket, majd attól függően, ki tartózkodott otthon, a vádlottak felváltva adták át lakásukon a kért adagokat. A férfi a lebukásuk napján jelentős mennyiségű kábítószert vásárolt a beszerzési forrást jelentő kereskedőtől. Ekkor magával vitte az egyik törzsvevőjét is, aki saját fogyasztásra hasonló mennyiségű kábítószert szerzett be.

A hazafelé úton a kalocsai rendőrök ellenőrizték őket és megtalálták náluk a frissen vásárolt kábítószert. Kiderült, hogy alig négy hónap alatt a kereskedő páros a jelentős mennyiség alsó határának a négyszeresét meghaladó mennyiségű kábítószert értékesített.

Az ügyészség börtönbüntetést kért a nőre és a párjára is jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt azzal, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésüket is le kell ülniük.

 

 

 

Kecskemét, 2023. június 13.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik