Belföld

Egy 19 éves lány rossz manővere okozott tragédiát Környe és Tatabánya között

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a hétvégén Környe és Tatabánya között. Egy 19 éves nő Környe felől haladt Tatabánya felé kocsival, amikor előzési tilalom hatálya alatt, a záróvonalat átlépve megkezdte egy Renault típusú jármű előzését.

Az előzést a szembejövő forgalom zavarása nélkül nem tudta volna befejezni, ezért fékezést követően visszasorolt a menetirány szerinti jobb oldalra, melynek során járműve jobb első sárvédőjével nekiütközött a megelőzendő gépkocsi bal hátuljának. Az ütközés miatt a Renault balra fordulva átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a Tatabánya felől Környe irányába haladó autóval.

Bodnár Boglárka / MTI

A  Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Renaultban hátul utazó nő nem használta a biztonsági övét. Az ütközés során a gépkocsi csomagtér ajtaján keresztül kirepült és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A balesetben vétlen másik járműben két személy szintén elmulasztotta bekötni magát, ők könnyebben sérültek.

Annak megállapítása, hogy a járműből kizuhanó hölgy milyen sérüléseket szenvedett volna, amennyiben be lett volna kötve, majd az eljárás során vizsgálat tárgyát képezi. Egy biztos, öv nélkül, esély sincs! Mindig kösse be magát indulás előtt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik