Belföld

Eddig 100 ezren szavaztak, de Karácsonyék meghosszabbítják a Budapesti Lakógyűlés határidejét

Fotó: Vörös Szilárd / 24.hu
Fotó: Vörös Szilárd / 24.hu

Egy héttel, június 18-ig meghosszabbítják az első Budapesti Lakógyűlés szavazásának határidejét – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Karácsony Gergely elmondta, öt hete indult el az első Budapesti Lakógyűlés azért, hogy “közösen hozzunk döntést a városunk előtt álló legfontosabb kihívásokról”.

Óriási az érdeklődés, eddig több mint százezren szavaztak a lakógyűlésen – közölte, hozzátéve: ugyanakkor sokan jelezték, hogy valamilyen oknál fogva nem tudtak szavazni.

Mivel nekünk mindenki szavazata egyformán fontos, ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel kitoljuk a szavazás határidejét, tehát június 18-ig lehet majd szavazni – mondta Karácsony Gergely, aki arra kér minden 14 évnél idősebb budapestit, hogy szavazzon az első Budapesti Lakógyűlésen, mert – mint fogalmazott – “jól csak közösen dönthetünk”.

Védjük meg Budapestet

– zárta videóját Karácsony Gergely.

A főpolgármester április 21-én jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat életre hívja az “első Budapesti Lakógyűlést”, amelyen a város működéséről és finanszírozásáról, valamint a Lánchídról kérnek döntést a fővárosiaktól.

Szavazni a lakogyules.budapest.hu oldalon lehet.

A négy kérdés egyébként arról szól, hogy

  • Mennyit lenne igazságos befizetnie Budapestnek az állami kasszába.
  • Fizessék-e ezt a pénzt vissza, vagy spóroljanak a BKV-n.
  • Fizesse-e ki a kormány azt a pénzt, amit a Lánchídra ígért.
  • Közlekedhessenek-e autók a Lánchídon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik