Belföld

Több millió forintot követel Terézváros a szurkolók rombolása miatt

Soproni Tamás Facebook oldala
Soproni Tamás Facebook oldala

Egy hetet ad az állami rendezvényszervező cégnek az Európa-liga múlt heti budapesti döntőjére érkezett szurkolók okozta károk helyreállítási költségeinek kifizetésére a VI. kerületi önkormányzat, amely kedden küldte el a mintegy 4 millió forintos számlát – tudta meg a Népszava.

A számlát tartalmazó levelet kedden küldték el a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek. A legnagyobb tételt a virágok és a növényzet pótlása teszi ki, amely a talajtakaró mulccsal együtt 3,5 millió forintba kerül. A többi az utcabútorok javítási költségéből és a takarítószerekből tevődik össze. Soproni Tamás abban bízik, hogy a megfelelő anyagiakkal rendelkező állami cég egy héten belül kifizeti az általuk kért összeget.

Terézváros polgármestere már a Róma-Sevilla meccs napján arról írt Facebook oldalán, hogy elesett a Liszt Ferenc tér.

Az a 4000 tő virág, amit a kertészeti egyetem diákjainak tervei alapján a napokban ültettünk el, halott. Törött üvegek, hányás, szemét mindenhol, vannak ágyások, amelyek egyszerűen eltűntek a taposás következtében

– közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik