Belföld

„Megjöttetek, akkor agyon foglak lőni benneteket!” – csípőn lőtték, majd őrizetbe vették

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Őrizetbe vették és fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a Becskén élő férfit, aki lelövéssel fenyegette a rendőröket.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a rendőrök azért jelentek meg a településen lévő ingatlannál  mert a bejelentés szerint egy férfi bántalmazta az idős lakótársát. Az intézkedő rendőrök a bejelentő közreműködésével elérték a távollévő férfit, aki a kihangosított telefonon keresztül közölte, hogy ha a rendőrök utána mernek menni, akkor le fogja őket lőni.

A rendőrök röviddel ezután megtalálták a férfit a település egyik büféje előtt, ahol – miután meglátta őket – rögtön a rendőrök felé indult és hangosan azt kiabálta, hogy „Megjöttetek, akkor agyon foglak lőni benneteket!”, miközben a kezeiben lévő, fegyvernek látszó tárgyakat felemelte.

A rendőrök felszólították, hogy dobja el a kezében lévő tárgyakat, azonban a férfi ennek nem tett eleget, mire az egyik rendőr figyelmeztetés céljából a levegőbe lőtt.

A férfi erre mindkét kezét leengedte, és az egyik kezében lévő, fegyvernek látszó tárgyat ismételt figyelmeztetésre eldobta, azonban a másik kezét a háta mögé rejtve közölte a rendőrökkel, hogy amit eldobott, az egy riasztó pisztoly volt, viszont a hátratett kezében éles lőfegyver van, amit akkor sem tesz le, ha lelövik, majd egy hirtelen mozdulattal a fegyvert előrántotta és az egyik rendőr felé irányította.

Erre a rendőr egy célzott lövést adott le a férfira, amely a csípőjén megsebesítette őt.A súlyos, ám nem életveszélyes sérülést szenvedett támadót a járőrök megbilincselték, majd a mentők rendőri őrzés mellett kórházba vitték.

A gyanúsított a kihallgatás során nem tett vallomást. A regionális nyomozó ügyészség indítványozza a férfi letartóztatását

Ajánlott videó

Olvasói sztorik