Belföld

Kommandósok csaptak le egy drogbandára Békés vármegyében, 16 embert fogtak el

Felszámolt egy kábítószer-terjesztő hálózatot a rendőrség: Békéscsabán, Békésen, Gyulán és Komádiban 16 ember fogtak el, közülük heten kerültek őrizetbe – tudatta a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a felderítők egy gyulai és egy békéscsabai férfit vettek őrizetbe azért, mert tiltott, bódító hatású szert árulhattak. A nyomozók szárított növényi törmeléket, 13 tő élő kendert, valamint – valószínűleg a bűncselekményből származó – félmillió forintot, és egy autót is lefoglaltak.

A két kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfi mellett további hat olyan embert is előállítottak, akik vásárolhattak tőlük. Békésen a rendőrök és a kommandósok egy időben három háznál jelentek meg és öt embert fogtak el, két párt és egy nőt. A nőtől több mint egymillió forintot foglaltak le, a pénzt a gyanú szerint marihuánaárusítással kereste.

police.hu

A többieknél, akik szintén másoknak is adhattak el anyagot, élő és szárított növényeket, növényi törmeléket találtak. Az egyik pár a nő édesanyjánál termesztett kendert az asszony házának udvarában, egy erre a célra felépített sátorban 27 tövet gondoztak. Békéscsabán egy házban fogtak el egy férfit, akinél szintén találtak kábítószer gyanúját keltő növényi törmeléket.

Később a békéscsabai rendőrök Békéscsabán, a Bartók Béla útról is előállítottak egy férfit, akinek a zsebében volt az “anyag”. A rendőrök Komádiban fogták el a tizenhatodik embert: a férfi a gyanú szerint szintén kábítószerrel kereskedett, és kapcsolatban lehetett a Békésben elfogottakkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik