Belföld

Lelövéssel fenyegette a rendőröket egy férfi Becskén, célzott lövést adtak le rá

Lelövéssel fenyegette a rendőröket és többszöri felszólításra sem tette le a nála lévő pisztolyokat egy férfi Becskén, ezért csípőn lőtte az egyik járőr.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányág Tevékenység-irányítási Központjába tegnap délután érkezett bejelentés arról, hogy Becskén, egy ott lakó 58 éves férfi bántalmazott egy idős férfit, aki megsérült. A balassagyarmati rendőrök azonnal a helyszínre siettek.

A kocsma előtt megtalálták a testi sértés elkövetésével gyanúsítható férfit, aki a rendőrök láttán két maroklőfegyvernek látszó tárgyat vett elő zsebeiből, majd azzal fenyegette a zsarukat, hogy lelövi őket.

A járőrök többször is felszólították, hogy dobja el a fegyvereket, de a szemmel láthatóan felindult férfi ezeknek nem tett eleget. Ekkor az egyik rendőr szolgálati fegyverével figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, amire a férfi az egyik a fegyvert eldobta, azonban a másikat lövésre emelte a vele szemben álló egyenruhások felé. Erre a rendőr egy célzott lövést adott le a férfira, amely a csípőjén megsebesítette őt.

A súlyos, ám nem életveszélyes sérülést szenvedett támadót a járőrök megbilincselték, majd a mentők rendőri örzés mellett kórházba vitték.

A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőri intézkedés, valamint a kényszerítő eszközök alkalmazása és a  lőfegyverhasználat is jogszerű, szakszerű és arányos volt. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik