Belföld

„Útban vagyunk” – vitatott áron sajátítja ki a MÁV egy gyermekét egyedül nevelő anya házát

MTVA / Jászai Csaba
MTVA / Jászai Csaba

Szilviának és a 14 éves lányának ki kell költöznie abból a házból, amit még az édesanyja halála után örökölt a nő és a bátyja. Az ok, a Budapest-Belgrád vasútvonal építése – derül ki a Blikk cikkéből.

A XXIII. kerületi, 87 négyzetméteres ingatlanból két lakást alakítottak ki, az egyikben lakik a nő és a kislánya, akit egyedül nevel. Édesanyja tavaly hunyt el, a megállapodás az első körben pedig az elhunyt szülő nevére érkezett – mondta el Szilvia, aki szerint az értesítést egy olyan lakcímre postázták, ahonnan már nyolc éve elköltöztek.

Ezért idén januárig nem is tudtak arról, hogy a MÁV kisajátította a házukat a Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt.

A riport szerint az ügyet újratárgyalták, de a lényeg, az összeg nem változott. Szilvia szerint jóval a piaci ár alatt kénytelen megválni az ingatlantól, aminek a piaci árát 34 millió forintra becsülte a szakértő. Ezt az összeget a testvérével elfelezik, így jut 17 millió forint a nőhöz és a lányához. A pénz átutalása után a nőnek és a lányának 60 napja van arra, hogy elhagyják az ingatlant, 17 millió forintból kellene megoldaniuk a lakhatásukat, ami a jelenlegi ingatlanárak mellett nem egyszerű feladat.

Nem akarok áldozatként tetszelegni, de egyszerűen kiszúrtak velünk

– mondta Szilvia, aki már fellebbezni sem tud, mivel az első értesítőt rossz címre küldték ki, a polgári peres eljárás pedig hosszú évekbe is telhetne. A Blikknek nyilatkozó ingatlanszakértő megállapította, hogy a lakás értéke 10 millió forinttal magasabb lehet mint amit megállapítottak.

A MÁV a válaszában közölte, hogy a területszerzési eljárás kezdetén a kártalanítási összeg megállapítása érdekében, független igazságügyi szakértő kirendelését kéri a kisajátítási hatóságként eljáró illetékes kormányhivatal hatósági osztályától.

A továbbiakban megjegyzik, hogy a kirendelt, független igazságügyi szakértő a szakmai és jogszabályi előírások alapján, az adott ingatlan sajátosságaira figyelemmel állapítja meg a kártalanítási összegét (az ingatlanrész valóságos forgalmi értékét). A szemlét követően az igazságügyi szakértő szakvéleményt készít, melyben összegszerű javaslatot tesz a tulajdonosoknak járó kártalanításra, valamint az ingatlanon fennálló egyéb jogok megszűnése esetére járó kártalanításra. A szakértő a hatályos szabályozási környezetnek megfelelő, részletesen indokolt szakvéleményét az ingatlan forgalmi értékét befolyásoló tényezők, felmerülő járulékos költségekre tekintettel készíti el. A független igazságügyi szakértő által készített szakvéleményben meghatározott értéken a MÁV által megbízott ügyvédi iroda vételi ajánlatot küld az ingatlan tulajdonosának/tulajdonosainak vagy más kártalanításra jogosultnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik