Belföld

Öt polgármesterjelöltet mutatott fel Kunhalmi Ágnes

Őket támogatják a szocialisták.

Íme öt név:

  • Fekete Zsolt, Salgótarján jelenlegi polgármestere
  • Máté Antal, Nyírbátor MSZP-s polgármestere
  • Halmi Antal, Győrtelek polgármestere
  • Bánhidi József, Annavölgy polgármestere
  • Stefanik Zsolt, Halásztelek szocialista önkormányzati képviselője.

Az urakat a szocialisták által támogatott polgármester-jelöltekként mutatta be szombati online sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt társelnöke.

A 2024-es helyhatósági választásra készülve eddig húsz, illetve már huszonöt polgármesterjelöltet nevezett meg az MSZP, vannak köztük párttagok és civilek is.

Az MSZP adagolja a favoritjait, legutóbb március elején állt elő egy ötössel Kunhalmi, akkor az alábbi névsorral ismerkedtünk meg:

  • a Pest megyei Érdről Csőzik László polgármester
  • Budapest III. kerületéből Török Ottó, a szocialisták helyi szervezetének elnökségi tagja
  • a zalai Esztergályhorvátiból Brunner Tibor polgármester
  • a veszprémi Ajkáról Schwartz Béla polgármester
  • a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsógagyról Takács László polgármester.

Kunhalmi márciusban és most is elmondta:

Együttműködésre vagyunk kényszerítve, hiszen semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik