Belföld

Böjte Csaba: Nem én fogok éhen halni

Mónus Márton / MTI
Mónus Márton / MTI

Újabb fejezetéhez érkezett csütörtökön a Böjte Csabához köthető gyermekotthonokban történt szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügy. A gyermekotthon alapítója, Böjte Csaba ugyanis a helyszínen szerette volna szembesíteni volt szobatársaival, nevelőivel Máthé-Bogár Mónikát, azt a nőt, aki az áldozatok közül egyedül névvel és arccal vállalta a történetét. Az eseményről a Transztelex tudósított, amely megírta, hogy az áldozat – aki egyébként hivatalosan nem is kapott meghívót – nem jelent meg az eseményen, pontosan azért, mert „tudta, mire számíthat”. A lapnak azt mondta Máthé-Bogár Mónika, hogy akkor sem ment volna el a találkozóra, ha hívják, mert pontosan tudta, mire számíthat Böjtéék részéről. Azt mondta, amikor a gyermekotthonban lakott, a szembesítés általános módszer volt, így most is arra számított, hogy Böjte eleve azokat az embereket hívja el az eseményre, akik bármi áron, akár hazugság árán is „megvédenék a szerzetest”.

A szembesítést ettől függetlenül megtartották, ahol Böjte amellett, hogy megkérdőjelezte a Mérce és az Átlátszó Erdély tényfeltáró anyagait, a sajtót kezdte hibáztatni, amiért a közvélemény elé tárta a gyermekotthonokban történt sorozatos szexuális bántalmazások ügyét, ami miatt apadnak az alapítványhoz érkező magánadományok. A szerzetes szerint ez rövid úton azt eredményezheti, hogy nem tudnak több gyereket befogadni, de az is megtörténhet, hogy gyermekeik állami gondozásba kerülnek.

(…) bármi egyebet, amit írtok, hát ez elfűrészeli ezeket a bizalmi szálakat, az emberek nem adományoznak, és nem én fogok éhen halni.

– mondta többek között.

A Transztelex szerint Böjte misét is celebrált, ahol a prédikációjába több történetet is beleszőtt a Bibliából és a való életből, a lap szerint pozitív történetekkel igyekezett bizonyítani, hogy a negatív történet hamis. Ezt követően beszélt közvetlenül újságírókkal is, az Átlátszó Erdély munkatársának például a szemére vetette, hogy „úgy írtál cikket rólunk, hogy nem beszéltél a Mónika szobatársaival”.

Böjte a sajtónak „egy másik hibájáról” is beszélt, szerinte ugyanis Kászonimpér – ahol súlyos abúzús történt – egy kicsi falu, így amikor a sajtó Kedves Szabolcs kapcsán (aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyerekeket) a település nevét leírták, az otthonról pedig képet is közöltek, akkor szerinte az érintettek életét nehezítették meg, ő már azon is gondolkodott, hogy el kellene vinnie őket onnan. „Hogy ezt így leírtátok, akkor én azt gondolom, hogy ezt a gyereket egy életre megpecsételtétek” – jegyezte meg a szerzetes.

A vita érdemi része a lap szerint ezzel gyakorlatilag lezárult, nem sokkal ezt követően felpattant, és rövid imával lezárta az eseményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik