Belföld

Fegyházat kértek a kőbányai droggyárosokra, 55 millió forintnyi speed volt náluk

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a két drogkereskedelemmel gyanúsított férfival szemben, akik nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állítottak elő egy kőbányai lakásban.

A főügyészség tájékoztatása szerint az egyik vádlott, egy 47 éves férfi 2020 októberében történt elfogását megelőzően különböző kábítószerekkel kereskedett Budapesten. A beszerzett drogokat egy X. kerületi lakásban tárolta, és onnan értékesítette tovább.

De az 51 éves cimborájával együtt emellett amfetamin előállításával is foglalkozott, amelyet szintén értékesítettek. Az idősebb férfi szerezte be a kábítószer előállításához szükséges anyagokat, fiatalabb társa pedig a folyékony amfetaminbázisból por állagú kábítószert készített.

Az idősebb férfi 2020. október 22-én újabb adag, kábítószer előállításához használható alapanyagot vitt a kőbányai lakáshoz, ahol a társa hozzá is látott a nagykereskedelmi mennyiségű amfetamin előállításához. Két nappal később az elkészült, több mint 11 kilogramm drogot a társasház parkolójában pakolták be az 51 éves férfi autójának csomagtartójába, aki ezután elhajtott.

Ekkor csaptak le rájuk a nyomozók, akik a 47 éves férfit a helyszínen elfogták, társát pedig üldözőbe vették. A férfi a menekülése során a korábban átvett kábítószert egy kerületben parkoló kocsi alá rejtette, majd gyalog próbált továbbmenni, az intézkedő rendőrök azonban elfogták, a kábítószert pedig megtalálták.

A nyomozók a 47 éves férfi kőbányai lakásában marihuánát, kokaint, valamint több millió forintot találtak, egy ott leparkolt kisteheratóból pedig további 7 kiló speedet foglaltak le. Ennek fekete piaci értéke több mint 55 millió forint. Az 51 éves férfi vidéki lakásán – kábítószer előállításához használt – mintegy 80 kilogrammnyi kénsavat találtak és foglaltak le a nyomozók.

A Fővárosi Főügyészség a két férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja és velük szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványoz a vádiratban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik