A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint több oka is volt, hogy nem volt kihívója, a közgyűlés egyedüli indulóként választotta újra. Freund Tamás a Népszavának azt mondta, a poszt sem túl népszerű, az MTA sincs könnyű helyzetben, talán elégedettek is voltak a munkájával. Az elnök továbbra is méltatlannak tartja, ahogy átadták az MTA kutatóintézet-hálózatát az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak (ELKH), de már nem bízik a visszaszerzésében.
Sokáig abban bízott, hogy Palkovics László helyére egy együttműködőbb miniszter kerül, akit könnyebb lesz meggyőzni arról, hogy a kutatóhálózat jobb helyen van náluk, de Csák Jánostól és más miniszterektől is azt hallotta, a kormány egyáltalán nem gondolkodik ebben.
Úgy érzem, ez már egy veszett fejsze nyele.
A kezdeti felháborodás, tiltakozás is elült, az MTA azért nem
»sikoltozik«, mert tulajdonképpen nem sérült a kutatási szabadság,
a kutatóhálózatnak megduplázták a költségvetését, lett bérmelés, az ELKH stabil intézménnyé vált, bár tudományos teljesítménye inkább stagnál.
Az MTA költségvetési támogatása is nőtt, amit Freund Tamás azzal is magyaráz, hogy egy a nemzettudatra építő kormánynak nem lehet célja egy 200 éves intézmény ellehetetlenítése.
Nyilván érezték, hogy a kutatóhálózat kiszervezésével sérült az MTA presztízse, amit helyre kell állítani, ez is része lehetett a döntésnek.
Szerinte az MTA befolyását növelné, ha az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) finanszírozása visszakerülne hozzájuk a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól, így nem történhetne olyan, mint
amikor Palkovics miniszter úr, teljesen figyelmen kívül hagyva a szakmai bírálatot, az utolsó helyen végzett pályázatot átrakta az első helyre.
Az MTA elnöke szerint Csák Jánossal jobb a viszonyuk, gyakrabban tudnak tárgyalni, amiben megegyeznek azt a miniszter be is tartja.
Palkovics miniszter úrnál elég gyakori volt, hogy valamiben megegyeztünk, majd egy nappal később már más emlékei voltak a megegyezésről.
A kormány az utóbbi években többször kérte az MTA tanácsát, közoktatási ügyekben is, de e téren sajnos nem elég eredményesek. Az elnökség kiállt a pedagógusok mellett, a maga eszközeivel próbál is segíteni, de
jelentősebb javulás akkor lesz, ha a pedagóguspálya visszanyeri régi presztízsét, ezen leginkább a kormányzat tudna segíteni. Mi örülnénk, ha a kormányban valamennyi területen gyakrabban vennék igénybe a segítségünket, és amit tanácsolunk, azt még gyakrabban fogadnák meg.
