Belföld

Kiráncigálta volt párját a házból, végighúzta a terhes nőt Nyírkátán, majd az erdőben megölte

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanújával folytat nyomozást egy 34 éves nyírkátai nő halálával kapcsolatban. A szabolcsi rendőrök 2023. május 27-én a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves nyírkátai férfit elfogták, és őrizetbe vették – közölte a police.hu.

Az RTL információi szerint a megölt nő néhány nappal korábban költözött el bántalmazó párjától, akivel első közös babájukat várták.

A nő 6 hónapos terhes volt. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a férfi által korábban bántalmazott nőt néhány sarokkal arrébb élő ismerőséhez költözött. Szombat hajnalban azonban a feltételezett gyilkos megjelent a barát házánál egy késsel.

A helyiek elmondása alapján volt párját a hajánál fogva kiráncigálta a házból, végig az utcán, majd a település határában egy erdős részen megölte. A brutális támadást 6 hónapos terhes nő kisbabája sem élte túl.

A feltételezett tettest állítólag dél körül egy gabonaföldön fogták el a rendőrök. Egyelőre nem tudni, miért gyilkolhatott, féltékenység állhatott a háttérben.

Képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik