Belföld

Jogerősen négy évet kapott egy ügyvéd pénzmosásárt

Jogerősen négy év fogházra és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a Győri Ítélőtábla azt az ügyvédként dolgozó férfit, aki foglalkozásának felhasználásával közreműködött bűncselekmények elkövetésében.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2020-ban fiktív cégek alapításához nyújtott segítséget. A társai által elkövetett úgynevezett számlaeltérítéses csalásból eredő pénzeket a fiktív cégek bankszámlájára utalták, amelyeket aztán fiktív jogcímeket megadva további számlákra utaltak, végül készpénzben felvettek.

Az ügyvéd abba is beleegyezett, hogy ügyvédi letéti számlájára a fenti bűncselekményből származó pénzt helyezzenek el. Később az 51 millió forintot felvette, és átadta egyik társának.  Az ügyvéd 1,7 millió forintot kapott a közreműködéséért.

Az indoklás szerint pénzmosásnak minősül, ha valaki – általa tudottan – más által elkövetett bűncselekményből származó pénzt harmadik személynek megszerez, és súlyosabban büntetendő, ha ezt egy ügyvéd követi el.

A Veszprémi Törvényszék már az előkészítő ülésen megállapította a férfi bűnösségét, és  4 év fogházbüntetést, 200 ezer forint pénzbüntetést, 4 év közügyektől eltiltást és 4 év ügyvédi foglalkozástól eltiltást szabott ki rá. Az ügyvéd és védője enyhítésért fellebbeztek, de a táblabíróság helybenhagyta az ítéletet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik