Belföld

Kirúgta a fideszes polgármestert a szekszárdi képviselő-testület

A 24.hu információja szerint csütörtökön eltávolították posztjáról Szekszárd fideszes polgármesterét. Ács Rezső tevékenységével kapcsolatban összeférhetetlenséget állapított meg a képviselő-testület.

Bomba Gábor, az ellenzéki Éljen Szekszárd frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint a polgármester mellékjövedelmére egy korábbi, az Átlátszón még 2019 januárjában megjelent cikk hívta fel a figyelmet. Ács feltehetően 2017-től folyamatosan betöltött a főállású polgármesteri állása mellett egy másik állást is: az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanács Elnöki tisztségét. A mellékállásért havi 300 ezer forint juttatásban részesült. Az állásról szóló információkat az ERÖV vezetője megerősítette a testületnek.

Mivel a két tisztség összeférhetetlen, és Ács Rezső ezt az összeférhetetlenséget 30 napon belül nem szüntette meg, így a közgyűlés nem tehetett mást, mint hogy megállapította az összeférhetetlenséget, és megszüntette a polgármester jogviszonyát. A döntés a következő napon, azaz pénteken hatályba lép

– közölte Bomba Gábor.

A városvezetői feladatokat csütörtöktől az alpolgármester látja el. A közgyűlés döntése ellen a polgármester jogorvoslattal élhet, öt napon belül bírósághoz fordulat, ha ez megtörténik, a végső döntést a bíróság hozza meg.

Ács körül az elmúlt hónapokban felerősödtek a feszültségek. A polgármester három éve küzd egy súlyos betegséggel, az ataxiával, bizonytalanabbá vált a mozgása, és egyre nehezebben megy neki a beszéd, ez azonban szellemi képességeire nincs negatív hatással. A betegsége ellenére a Covid-veszélyhelyzet megszűnése előtti napokban, 2021 nyarán úgy szabta át az önkormányzat addig érvényben lévő szervezeti és működési szabályzatát, hogy hozzá kerüljenek a legfontosabb döntések. Elvette a bizottságok összes komolyabb döntési jogát, és korlátozta vagy megszüntette a képviselők közgyűlés összehívásával és a napirend meghatározásával kapcsolatos jogosítványait. A polgármester egyeduralma már a helyi fideszesek számára is terhet jelentett, és amikor Ács márciusban megpróbálta kirúgni addigi szövetségesét, Gábor Ferenc jegyzőt, nyíltan szembe is fordultak vele.

Frissítés:

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen ma olyan döntést hozott, mellyel a többség egyértelmű szándéka ellehetetleníteni munkámat. Az ERÖV Víziközmű Zrt. Stratégiai Tanácsadó Testületében betöltött pozíciómat használták fel arra, hogy kimondják az összeférhetetlenséget és megszüntessék polgármesteri jogviszonyomat. A döntést természetesen minden lehetséges jogi úton megtámadom

– írta kora délután kiadott közleményében Ács Rezső. A leváltott polgármester szerint az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanácsadó Testületében hosszú évek óta betöltött elnöki tisztét soha nem titkolta, az érte kapott juttatást minden évben szerepeltette a vagyonbevallásában, amit eddig „soha senki nem kifogásolt”.

Ács azt is írta, hogy amennyiben a két pozíció valóban összeférhetetlen, akkor is ragaszkodik ahhoz, hogy ő döntse el, melyik tisztségéről mond le.

Én vagyok Szekszárd polgármestere és a jövő évi választásokig az is maradok

– állítja a közleményben Ács hozzátéve, hogy „nem hagyja cserben a várost”, ahol 2019-ben több mint hatezer szavazó támogatta.

Kapcsolódó
A főispán felhívását is elszabotálja Szekszárd fideszes polgármestere, akivel már pártja is szembefordult
Az évek óta ataxiával küzdő Ács Rezső kiskirályságát megnyirbálta a kormánypárt és az ellenzék összefogása, ő viszont nem hajtja végre a döntéseket, sőt a jegyző és a kormányhivatal törvényességi felhívását sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik