Belföld

Életfogytiglant kértek a többgyerekes apára, aki leszúrta a gyerekkori barátját

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják azt a szabolcsi férfit, aki több késszúrással megölte gyermekkori barátját

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szerint a 45 éves vádlott és vele egykorú barátja már az általános iskola óta ismerték egymást, majd közös munkahelyen dolgoztak, s baráti kapcsolatot ápoltak. Az italozó életmódot folytató sértett tavaly  november 29-én felkereste a barátját a lakásán, hogy aláírasson vele egy munkahelyi jelenléti ívet. A két férfi közös italozásba kezdett, amelynek során legalább egy liter pálinkát megittak.

A két ittas férfi összeszólalkozott, lökdösték egymást, dulakodtak, a vádlott többször meg is ütötte a sértettet. A verekedés miatt a vádlott felesége és gyermekei elhagyták a lakást, de az asszony rendőrt hívott a lakásukhoz, mert arra gondolt, hogy elfajulhat a dulakodás.

Ezt követően a fotelből felállni nem tudó sértettet a családfő tovább bántalmazta: befogta a száját, többször megütötte, majd egy zsebkéssel többször is nyakba szúrta. A szúrások miatt az áldozat elvérzett. Az elkövet ezt követően lefeküdt aludni a hálószobában. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a férfire azzal, hogy legkorábban 26 év után bocsáthassák feltételes szabadságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik