Belföld

Novák Katalin visszaküldte, ma a kifogásolt részek nélkül fogadhatják el a panasztörvényt

A rágalmazással, becsületsértéssel kapcsolatos büntető törvénykönyvi (Btk.) módosítás mellett ismét elfogadhatja a panasztörvényt kedden az Országgyűlés, amely megvitatja azt a javaslatot is, miszerint nem kell engedélyeztetni a 2024 előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb háztartási kutakat. Ez lesz ma a parlamentben az MTI összefoglalója szerint.

Az ülés reggel 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a határozathozatalok között döntenek a kormánypárti képviselők által benyújtott büntető törvénykönyvi módosításról. Ez alapján a jövőben nem lenne büntetendő rágalmazás és becsületsértés miatt az, aki cselekményét a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, ha ez nem irányul „sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására”.

A képviselők elfogadhatják a választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosítását is, amely tartalmazza a kompenzációslista-állítás új szabályait az önkormányzati választáson, valamint rögzíti, hogy az Országgyűlésben és az önkormányzatokban is listáról pótolják a választás előtti utolsó egy évben az egyéni mandátumot vesztett képviselőt.

A parlament ismét dönthet a Novák Katalin köztársasági elnök által az Országgyűlésnek visszaküldött, a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló, ki nem hirdetett törvényről, amelyből

törölhetik az alaptörvényben foglalt alapvető értékek védelméről szóló fejezetet.

Az Országgyűlés szavaz az egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról is, amely alapján a köztársasági elnök hivatali szervezetének elnevezése Sándor-palota lesz.

Döntés lesz az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, amely átalakítja a szabadságvesztés letöltésének szabályait, egy öt kategóriából álló rendszer jön létre és bevezetnek egy kreditrendszert is, amely a kategóriák közötti átjárást teszi lehetővé a fogvatartottaknak.

A határozathozatalok után kezdődik az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényjavaslat vitája, amely újraszabályozza az állami építési beruházások teljes életciklusát az előkészítéstől a tervezésen és kivitelezésen át az üzemeltetésig és fenntartásig, különös figyelemmel a költséghatékonyság és az érték-haszon szemlélet elvére. Tárgyalják a szerencsejáték szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosítását is. Ennek egyebek mellett célja, hogy kizárólag állami játékszervező által szervezhető játék legyen a kaparós sorsjegy és a nem távszerencsejátékként szervezett bukmékeri (földi) fogadás.

A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló törvényjavaslat rögzíti, kik kaphatják meg ezt a kitüntetést és rendelkezik arról, hogy a Corvin-lánc testület munkáját segítő iroda a Sándor-palota alá tartozik.

A vízgazdálkodásról szóló törvény módosítás – amelyről szintén tárgyalnak a képviselők – teljeskörűen mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb és vízzáró réteget nem érintő háztartási kutakat.

Végül megvitatják az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítását, a körforgásos gazdasággal összefüggő törvénymódosításokat, továbbá két nemzetközi egyezményt a levegőszennyezéssel kapcsolatban, valamint azt a magyar-horvát egyezményt, amely a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik