Belföld

Elfogadhatja Novák Katalin vétóját a parlament a panasztörvénnyel kapcsolatban

A parlament törvényalkotási bizottságának javaslatára törölhetik az úgynevezett panasztörvényből azt a részt, amely miatt Novák Katalin köztársasági elnök korábban vétót emelt – írja a Hvg.hu.

Április 11-én fogadta el az Országgyűlés a visszaéléseket bejelentő rendszerről szóló jogszabályt, amelynek értelmében azokat a személyeket is be lehet panaszolni, akik kétségbe vonják az Alaptörvényben rögzített értékeket, mint például a házasság és a család szerepét, vagy épp a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.

Novák azonban április 21-én megfontolásra visszaküldte a törvénytervezetet, azzal az indokkal, hogy bár a törvény az uniós irányelv átültetését szolgálná, véleménye szerint az eszközei joggal vitathatók, hiszen a közösség tagjai közötti bizalmatlanság növelését szolgálhatják.

„Az Alaptörvényben foglalt alapvető értékek és jogok magasabb védelmi szintjének elérése érdekében, valamint a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel benyújtható bejelentéseknek (…) szabályozása nem kapcsolódik az Irányelv átültetéséhez, és a közérdekű bejelentésekre vonatkozóan eddig is létezett magyar szabályokhoz sem illeszkedik szervesen” – írta a köztársasági elnök az erről szóló, Kövér László házelnöknek címzett levelében. Hozzátette azt is, hogy az „alaptörvényi értékek védelme” érdekében tett bejelentésekkor vizsgálni kell, hogy az ominózus magatartás jogellenesnek minősítése összhangban áll-e a véleménynyilvánítás – szintén Alaptörvényben biztosított – szabadságával.

Noha az államfő vétóját az Országgyűlés egyszerű többséggel elutasíthatja, a törvényalkotási bizottság csütörtökön ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy az említett rész elhagyását javasolja, indokként pedig Novák érveit hozta fel. A Hvg.hu beszámolója szerint a bizottság előtt Répássy Róbert igazságügyi miniszterhelyettes azt mondta, hogy a kormány az uniós kötelezettségszegési eljárás mielőbbi lezárása érdekében döntött a vétó elfogadása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik