Belföld

Pénzbüntetést kapott a férfi, aki titokban lehallgatta, megfigyelte a gyermeke anyját

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki titokban megfigyelte, és lehallgatta az élettársa kocsijában történteket.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a tiltott adatszerzés miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfi 240 ezres pénzbüntetést kapott, és az elkövetés eszközét is elkobozták tőle a benne lévő SIM-kártyával együtt.

A férfi és a nő élettársi kapcsolatban éltek, amely azonban megromlott, és idén tavasszal már folyamatban volt a vagyonmegosztás is közöttük. A férfi tartott attól, hogy a nő szerelmi kapcsolatot létesített mással, és elhagyja a közös kiskorú gyermekükkel, és ismeretlen helyre viszi majd.

Márciusban GPS nyomkövető készüléket szerelt be a nő kocsijának utasterébe, benne SIM kártyával azért, hogy titokban megfigyelje az autóban elhangzottakat, s tudjon a nő magántitkairól is.

Az elkövető az eszköz használatával nyomon követte a kocsi mozgását,  a járműben elhangzottakat pedig titokban lehallgatta. A nő azonban áprilisban megtalálta az eszközt a járműben. A férfi 240 ezres pénzbüntetést kapott, mivel azt mindenki tudomásul vette, így jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik