Belföld

Tizenegy pontban fogalmazta meg követeléseit a Pedagógusok Szakszervezete a kormány felé

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Május 18. és 21. között tartotta tisztújító kongreszusát a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ahol Totyik Tamást választották meg öt évre a szakszervezet új elnökének. A kongresszuson egyúttal a résztvevők megállapították és kijelentették azt is, hogy a már egy éve hivatalban lévő ötödik Orbán-kormány a megalakulása óta nem hozott semmilyen érdemi döntést az oktatásban kialakult válság problémáinak megoldására.

Ennek fényében közleményt adtak ki, aminek keretében tizenegy pontban fogalmazták meg követeléseiket a kormány felé. Ezk a következők:

  1. A kormány vonja vissza, ne terjessze be a parlamentnek a státusztörvény tervezetét, amely a kormányzati ígéretek ellenére sem adna jogbiztonságot, sőt az eddigieknél rosszabb feltételek közé kényszerítené a munkavállalókat, és ez nem teszi vonzóvá a pedagóguspályát!
  2. Folytassa munkáját a pedagógusok sztrájkbizottsága, hiszen a több mint másfél éve megfogalmazott követelések még mindig nem teljesültek! Az elmúlt hónapokban a státusztörvény tervezetéről folytatott egyeztetések elterelték a figyelmet a sztrájkkövetelésekről!
  3. A PSZ kongresszusa felszólítja a kormányt: azonnal emelje meg és fizesse ki januárig visszamenőleg a pedagógusok, oktatók emelt bérét! Ha mind ez ideig nem volt képes lehívni az uniós pénzt, fizessen az állami költségvetésből! A probléma folyamatos hárítása a kormányzati kommunikációt hatástalanná és hiteltelenné teszi!
  4. Azonnali, 30 százalékos fizetésemelést minden nevelést-oktatás segítőnek és technikai dolgozónak! A kormány adjon garanciát a bérek értékállóságának megteremtésére!
  5. A kormány és a parlament azonnal vonja vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát korlátozó döntéseket!
  6. Haladéktalanul kezdődjön meg az oktatás átfogó reformjának előkészítése a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek bevonásával! Készüljön – minden képzési formára kiterjedő – korszerű, a XXI. századnak megfelelő tanterv, amely a gyermekek, a diákok, a társadalom érdekeit szolgálja!
  7. A kormány alakítsa át a pedagógusképzést! Kezdődjenek meg a tárgyalások az egyetemek, módszertani szakértők bevonásával, az oktatásban élenjáró országok tapasztalatainak felhasználásával!
  8. A PSZ kongresszusa felszólítja a kormányt, hogy az oktatást egységes, önálló minisztériumba szervezze, amely a köznevelésért, a szakképzésért és a felsőoktatásért is felel! Az oktatás Belügyminisztérium alá rendelése újabb konfliktusokat gerjesztett!
  9. A közoktatásra fordított összeg érje el a mindenkori GDP 6 százalékát! A kormány fordítson elegendő összeget az oktatásra! Ne veszélyeztesse a társadalom jövőjét!
  10. A kormány állítsa vissza a pedagógusok, az oktatásban dolgozók társadalmi presztízsét, amelyet – a szándékosan alacsonyan tartott bérekkel, a méltatlan kommunikációval – az elmúlt években tudatosan leépített!
  11. A kormány fejezze be a közoktatás további felszabdalását és a pedagógustársadalom megosztását! Állítsa vissza a társadalmi békét a közoktatásban!

A szakszervezet ezen felül azt üzeni a kormánynak, hogy ha az nem teljesíti a követeléseiket, akkor végső eszközként lehetővé teszik minden köznevelésben dolgozónak, hogy a lemondásukat/felmondásukat letétbe helyezhessék a PSZ fővárosi és megyei irodáiban.

A pedagógusok mellett a diákok is felemelték a hangjukat pénteken a státusztörvény ellen, amikor újabb tüntetést szerveztek a fővárosban. Az eredetileg a Kossuth tértől az Oktokonig tartó menet később a Fidesz Lendvay utcai székházánál kötött ki, ahol a könnygáz ugyan most elmaradt, a tettlegesség nem maradt el.

Kapcsolódó
Tettlegességig fajult a diáktüntetés a Fidesz-székháznál
Erőszakos fordulatot vett estére a békésnek indult diáktüntetés. A demonstrálók előbb a Kossuth térről az Oktogonra vonultak, majd egy részük a Fidesz-székházhoz indult, ahol rendőrsorfalba ütköztek. Az egyenruhásoknak többször nekifeszültek, akik többszöri felszólítási után végül behatoltak a tömegbe. Ezt követően lenyugodtak a kedélyek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik