Az elmúlt időszakban lehullott csapadék következtében nagyon sokfelé alakult ki árhullám, de kritikus helyzet sehol sincs – mondta el Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivője az Inforádióban, aki elárulta, hogy a Dunán az árhullám a fővárosba a hétvégén, vasárnap hajnalban ér le, valószínűleg akkor tetőzik. Körülbelül egy méterrel elmaradunk majd az a rakpart szintjétől” – tette hozzá a szóvivő.
Siklós Gabriella arról is beszélt, hogy érkeznek árhullámok a Murán és a Dráván is ott, akár másodfokú készültség is előfordulhat, a Rábán is levonul egy árhullám. Jelenleg egyedül a Tarnán, Tarnaörsnél van az országban harmadfokú árvízkészültség,
A szóvivő elmondta, hogy a Tarnán, a Dráván és a Murán másodtetőzések fordulnak elő a múlt heti nagy csapadékmennyiségre jövő e heti utánpótlás miatt. A következő egy hét így még készültségben telik.
„Ahol tudjuk, ott azért ezeket a vizeket visszatartjuk, mert hát azt senki nem tudja megmondani, hogy milyen nyár következik” – hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint több tízmillió köbméter vizet táraztak be január óta.