Belföld europoli

Kifakadtak a cseh politikusok, miután Orbán párhuzamot vont az Európai Unió és Hitler között

JOHN THYS / POOL / AFP
JOHN THYS / POOL / AFP

Május 12-én Orbán Viktor az ActiCity Tánc és Mozgásművészeti Központ megnyitóján tartott beszédében párhuzamot vont az európai integrációban hívők és Adolf Hitler tervei közt.„Nagy Károly, Ottó, Napóleon, Hitler más-más alapokon, de mindegyik európai egységről álmodozott, és ez ma is így megy” – mondta a miniszterelnök Veszprémben.

Orbán kijelentése vasárnap a cseh köztévében egy kerekasztal beszélgetésen is szóba került. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a magyar kormányfő gondolatairól elmondta, hogy

senki sem kényszeríti Magyarországot, hogy az unió tagja legyen, ha kényelmetlenül érzik magukat benne.

A beszélgetésen részt vett Vera Jourová értékért és átláthatóságért felelős uniós biztos is, aki szerint minden ilyen kijelentés rontja Magyarország megítélését.

Amikor a moderátor arról kérdezte, hogy még mindig demokratikus országnak tartja-e Magyarországot, Jourová azt válaszolta: „Régóta kételyeim vannak ezzel kapcsolatban”.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Orbán retorikája ellenére vannak olyan magyar diplomaták, akik továbbra is nyitottak a kompromisszumokra az egyhangúságot igénylő uniós kérdésekben, például az Oroszországot sújtó szankciók ügyében.

És vannak olyan hozzáértő és keményen dolgozó magyar tisztviselők is, akik tárgyalnak velünk az igazságszolgáltatás és a közbeszerzési eljárások reformjáról

– vélekedett Jourová, aki úgy látja, hogy a magyar tisztviselők hozzáállása arról árulkodik, hogy az országnak „sürgősen pénzre van szüksége”.

A műsorban Jourová azt is elmondta, hogy egyes magyar diákok, tanárok és szervezetek csak titokban mertek találkozni vele Brüsszelben, és közös fényképet sem akartak készíteni. Az uniós biztos szerint így akarták elkerülni, hogy hazatérve meghurcolják őket.

(Euroactiv)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik