Belföld

Felpofozta, ütötte a gyerekeket egy óvónő, legalább kilenc óvodást bántott, felfüggesztettet kaphat

Legalább kilenc gyermeket bántalmazott egy óvónő fegyelmezési céllal Makónál. Felpofozta, nyakon vágta őket, ha nem fogadtak szót neki, nem figyeltek rá, vagy épp nem akartak főzeléket enni.

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kértek a nőre többrendbeli közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

A vádirat szerint az egyik megyebeli kistelepülésen óvónőként dolgozó nő a 2018 és 2021 közötti időszakban fegyelmezési céllal több gyermek vonatkozásában nem tett eleget a nevelése alatt álló kiskorúak felügyelete, gondozása körében az általános társadalmi felfogás szerinti minimális elvárhatóság követelményének.

A nő dühében öt kiskorút is bántalmazott, amikor nem fogadtak szót neki. Volt olyan, akit megpofozott, nyakon ütött, megütött. Hasonló okból további négy óvodást is bántalmazott legalább egyszer. Az esetek többségében a kiskorúak látták amikor az óvónő a másikat így fegyelmezi.

A cselekményét kiváltó okok között szerepelt többek között az, hogy az óvodás dülöngélt a székkel, nevetett az ebédlőasztalnál, nem figyelt az óvónőre, nem tudott elvégezni egy feladatot, nem megfelelően táncolt a ballagási próbán, vagy mert nem kért főzeléket.

Az óvónő cselekményével több kiskorú testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését is veszélyeztette. A Makói Járási Ügyészség felfüggesztettet kért a nőre többrendbeli közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik