Belföld

Elrontották Novák Katalin nyílt napját a Sándor-palotában a demonstráló pedagógusok

FACEBOOK
FACEBOOK

Pedagógusok, szülők és diákok jelentek meg a Sándor-palota vasárnapi nyílt napján. Az akciót a Pedagógus Egység szervezte, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Facebook-oldalán pedig több fotót és videót is közzétettek a demonstrációról.

Az oktatás helyzetének javításáért tüntetők többek között egy Novák Katalintól származó idézetet vittek a köztársasági elnök hivatalához.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolóként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.

Az idézett mondatot Novák Katalin még 2010. októberében írta blogjába. A politikus akkoriban költözött vissza családjával Németországból Magyarországra, hogy a Külügyminisztériumban dolgozzon. A blogot később törölte.

A PDSZ oldalára kirakott rövid videók szerint a Sándor-palota hétvégi nyílt programján egy csoport pedagógus, szülő és diák – köztük a slam poetryjével tavaly október 23-án feltűnt Pankotai Lili – a palota kertjében próbálta azt elmondani köztársasági elnöknek, hogy ne írja alá a pedagógusok tervezett státusztörvényét.

Simkó Edit arról beszélt Nováknak, hogy már 2013 óta próbálják elmondani, mi a baj az oktatási rendszerrel. Mint mondta, ennyi bérért senki sem akar már a fiatalok közül tanítani, a tanári kar elöregszik, és kérdés, hogy 10 év múlva ki tanítja majd a gyerekeket.

Munkát keresek, csalódtam az oktatásban, elmegyek egy raktárba rakodni, és azzal többet keresek, mint 55 évesen pedagógusként

– mondják a videóban a köztársasági elnöknek.

Egy másik videóban Novák Katalin azt hangoztatja, hogy

Egymás sértegetésével nem megyünk semmire. Én idejöttem, megszólítottam önöket, érdeklődéssel meghallgatom, mit gondolnak.

Felmerült, hogy tárgyalóasztal előtt kellene megbeszélni a pedagógusokkal kapcsolatos ügyeket, ám Novák közölte, nem ő felel a kormányért, és azt is megjegyezte, a két fél közül, nem ő az, aki dokumentálja ezt a beszélgetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik