Belföld

Bunyó volt egy kaposvári műfüves focipályán, eltörték a verekedők közé álló nő orrát – videón a balhé

Magyar Ügyészség
Magyar Ügyészség

Súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 18 éves és harmincas éveiben járó férfival szemben, akik összeverekedtek egy műfüves focipályán. Egyikük élettársa berohant a pályára, hogy szétválassza a feleket, de végül ő járt a legrosszabbul, mert betört az orra.

Csapó Gábor, a Somogy Vármegyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az idősebb vádlott teljes körű beismerő vallomást, a fiatalabbik pedig ténybeli beismerő vallomást tett a nyomozati szakban. Utóbbi azt vitatta, hogy szándékosan ütötte meg a nőtt.

A vád szerint a 18 éves fiatal férfi tavaly decemberben játék közben szóváltásba keveredett az egyik kaposvári focipályán 30-as éveiben járó ellenfelével, melyet követően többször megütötték egymást, majd mindketten a földre estek, ahol folytatták egymás bántalmazását.

Miután felálltak és megint egymásra akartak támadni, az idősebb férfi élettársa a pályára futott, és közéjük állt, hogy megakadályozza a további verekedést. Ekkor azonban a fiatalabb elkövető úgy megütötte kétszer, hogy eltört az orra.  A garázdákat végül a helyszínre érkező járőrök bevitték a kaposvári rendőrségre.

A fiatalabb verekedőre felfüggesztettet, míg a többszörösen visszaeső idősebb társára letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért az ügyészség.

Olvasói sztorik