Belföld

Árokba esett és meghalt egy vállon lökött nyugdíjas, három évet kértek a tettét tagadó férfire

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt állítja bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség azt a dömsödi férfit, aki úgy ellökött egy idős férfit, hogy az beleesett az árokba és meghalt.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy három év börtönt és három év közügyektől eltiltást kértek a férfire.

A vádirat szerint az elkövető már egy éve lakott szívességből a nyolcvan év feletti jótevője dömsödi házában. Mindketten italozó életmódot folytattak és rendszeresen veszekedtek egymással, amelynek során az elkövető időnként bántalmazta is a tulajt. Az elkövetőnek egyébként szokása volt másokat a vállával lökdösni.

Tavaly májusban a férfi ismét bántalmazta közös lakóhelyükön a házigazdát. Fejtetőn ütötte, amelynek következtében az idős férfi bevérzéses sérülést szenvedett el. Negyed órával később a nyugdíjas a háza előtt beszélgetett egy ismerősével az utcán, amikor a lakótársa elment mellette és meglökte a vállával.

A nyugdíjas a lökés következtében elveszítette egyensúlyát és az útmenti árokba esett, beütve fejét az árok betonszegélyébe. A férfi ekkor még odalépett a fekvő áldozatához és átfordította, de utána otthagyta anélkül, hogy segítséget nyújtott vagy hívott volna.

Ezután a nyugdíjassal korábban beszélgető ismerős kért segítséget, de a kiérkező mentők már csak az idős ember halálát tudták megállapítani.

Az ügyész elmondta még, hogy a férfi tagadta a bűnösségét, és azt mondta, nem miatta esett árokba a férfi. Az ügyészség három év letöltendőt kért rá gondatlan emberölés vétsége miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik