Belföld

Lakásába hívott aludni két tinilányt a biztonsági őr, majd szexre akarta kényszeríteni az egyiket

Már az előkészítő ülésen ítéletet hozott az Esztergomi Járásbíróság annak az 50 éves dorogi biztonsági őrnek az ügyében, aki lakásába hívott aludni két fiatal lányt, majd később megpróbálta szexre kényszeríteni az egyiket.

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint 2 év 8 hónap börtönre, és három év közügyektől eltiltásra ítélték a férfit, és véglegesen eltiltotta minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna. A férfi nem bocsátható szabadlábra feltételesen.

A megállapított tényállás szerint az áldozat és a barátnője – 18 éven aluli kiskorúak – a késő esti órákban egy dorogi szórakozóhelyre mentek, ahol a férfi alkalmanként biztonsági őrként dolgozott. Az ötvenéves férfi beengedte őket a szórakozóhelyre, majd a kiskorúak bizalmába férkőzött és felajánlotta nekik, hogy aludjanak a lakásában.

A két lányt otthonába kísérte, majd megmutatta a szobákat és azt mondta nekik, hogy ő majd egy másik szobában fog aludni, amikor hazaér. Az őr ittasan ment haza hajnalban, majd befeküdt az egyik lány mellé az ágyba, és a nemi vágyának felkeltése céljából mellé simult. Miután a lány eltolta magától, a férfi simogatni kezdte a tini mellét, amit a lány igyekezett megakadályozni.

A férfi ezután a kiskorú fehérneműjét próbálta lehúzni és több alkalommal ruhán keresztül és anélkül is a nemi szervéhez ért, majd a saját nemi szervéhez próbálta tenni a fiatal kezét. A lány folyamatosan tiltakozott a férfi erőszakos magatartása ellen.

Szerencsére a másik lány felébredt, és látva a biztonsági őr cselekményét, kinyitotta a bejárati ajtót, majd intett a barátnőjének, hogy hagyják el a lakást, amit a férfi nem tudott megakadályozni az ittassága miatt. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn a  jogorvosi nyilatkozat megtételére, a vádlott és a védője pedig enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik