Belföld

Állami home office csak Orbán Viktor engedélyével

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A kormányfő jóváhagyása nélkül senki sem dolgozhatott otthonról az államigazgatásban vagy állami cégnél.

Miniszterelnöki engedély nélkül senki nem dolgozhatott home office-ban állami tulajdonú cégnél vagy kormányzati igazgatási szervnél – írja az rtl.hu egy olyan tavalyi, nem nyilvános (úgynevezett 4000-es) kormányhatározat alapján, amit adatigénylés után, személyes iratbetekintéssel lehetett megismerni. Abból derült ki, hogy otthoni munkavégzésről csak akkor lehetett megállapodást kötni, ha ha ezt Orbán Viktor előzetesen engedélyezte, ha pedig azt a korábbi szerződés tette lehetővé, utólag be kellett szerezni a jóváhagyását.

Az rtl.hu megkérdezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, valamint Havasi Bertalant, a kormányfő sajtósát,

  • hogy hányan dolgozhattak otthonról,
  • még mindig szükséges-e a miniszterelnöki engedély,

de kérdéseire nem kapott választ, csak annyit árultak el, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodánál senki sem kapott ilyen engedélyt.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta, már a koronavírus-járvány idején egyértelmű volt, hogy a kormány nem támogatja az otthoni munkavégzést. Boros Péterné szerint attól tarthatnak, hogy a home office-nál könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek titkos adatok, ám a legtöbb munkakörnél már biztonságosan megoldható a távmunka, a home office már szempont az álláskeresésnél is, bár az államigazgatás az alacsony bérezés, a túlterheltség, a szabadnapok csökkentése miatt sem vonzó – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik