Belföld

Késsel sebezte meg a rokonát, kétszer is hasba szúrták

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt a férfit, aki tavaly februárban ittasan összeverekedett az anyósa élettársával Kiskunfélegyházán, majd hasba szúrta a tőle elvett késsel.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az ominózus napon a fiatalabb férfi együtt sétált az anyósa élettársával, az ügy másik vádlottjával. A két ittas férfi valamin összeveszett, lökdösték egymást, majd a fiatalabb férfi ököllel leütötte a rokonát.

A fiatal férfi felsegítette a másikat, azonban tovább dulakodtak, melynek során az idősebb férfi elővett egy zsebkést és azzal több kaszáló-, illetve szúró mozdulatot tett a másik irányába, aki megpróbált kihátrálni a szúrások elől, egyszer azonban elérte a bal kezét a kés, amitől könnyű sérüléseket szenvedett.

Ezután a fiatalabb férfi felkapott egy faágat és azzal többször is ráütött a másik elkövető kezére, aki elejtette a kést. A fiatal férfi gyorsan felkapta és kétszer hasba szúrta vele a rokonát, majd távozott a helyszínről.  A megszúrt férfi a szúrások következtében közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a fiatalabb férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, míg az idősebbet felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik