Belföld

Orbánra bíznák a közigazgatási államtitkárok fizetését is

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A 24.hu információi szerint az utolsó pillanatban új részekkel bővítenék ki a kormánypártok a magyar soros EU-elnökséggel kapcsolatos feladatokról szóló, elfogadás előtt álló jogszabályt. A módosító javaslat csütörtökön délután kerül a parlament törvényalkotási bizottsága (TAB) elé, és belecsempésznének a készülő törvénybe olyan passzusokat is, amelyek egyáltalán nem függenek össze az uniós ügyekkel.

A kormány már tavaly elindította a 2024 második felében esedékes magyar elnökség előkészítését. Ennek levezénylésével az ősszel Kovács Zoltánt, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt bízták meg. Kovács kormánybiztosi kinevezést és az Igazságügyi Minisztériumon belül kétfős titkárságot is kapott a feladathoz. Ezzel párhuzamosan Varga Judit igazságügyi miniszter egy hónapja jelentette be, hogy a magyar elnökség hatékony és eredményes ellátása érdekében létrehoznak egy új jogviszonytípust, amellyel a közszférában dolgozók számára könnyítenék meg az uniós munkában való részvételt.

Ehhez a készülő törvényhez nyújtottak be szerdán egy hosszú módosító javaslatot a bizottság kormánypárti tagjai. A módosításokkal, amelyeket a TAB tagjai kaptak meg, Orbán Viktorra bíznák a közigazgatási államtitkárok fizetésének meghatározását, valamint szigorítanák a büntetőeljárás alá került végrehajtókkal szembeni fellépés lehetőségét.

A módosító javaslat egy pontja szerint a minisztériumok közigazgatási államtitkárai is annyit kereshetnek majd, amennyit a miniszterelnök jónak lát. A kormányzatban egy „fizetési év” július 1-jétől következő év június 30-ig tartana. Vagyis a miniszterelnök a vezetők fizetését évente egyszer előre határozza majd meg.

Nincs egy éve sem, hogy azok az államtitkárok, akik nem parlamenti képviselők, jelentős béremelést kaptak. Egy tavaly júniusban egy salátatörvényben elhelyezett jogszabály-módosítás elfogadása óta Orbán Viktor már szabadon dönthet a miniszterek és az államtitkárok illetményének mértékéről. Több államtitkár jövedelme is megközelíti a kétmillió forintot, most újabb salátatörvénnyel terjesztik ki a lehetőséget a közigazgatási államtitkárokra is.

Aljas és népnyúzó az a rezsim, amelyik a beszedett adónkból csak a miniszterek, államtitkárok, minisztériumi tisztviselők fizetését emeli, miközben a pedagógusokkal, szociális dolgozókkal, postásokkal, buszvezetőkkel nem törődik. 25 százalékos orbáni inflációnál, 20 százalékos reálbércsökkenésnél talán nem azokat kellene jutalmazni, akik miatt ebbe a helyzetbe került Magyarország

– kommentálta a tervezett lépést a 24.hu-nak Komjáthi Imre, a TAB MSZP-s tagja.

A tervezett módosítás egy másik pontja szerint „szigorodnak a végrehajtóra vonatkozóan a szolgálatból történő felfüggesztés feltételei, valamint (…) a névjegyzékből történő törlés feltételei.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Magyar Végrehajtói Kar büntetőeljárás alatt álló, korábban felfüggesztett elnökét, Schadl Györgyöt automatikusan elmozdítanák az elnöki pozíciójából. A tervezett módosítás egyik pontja úgy fogalmaz: „a szolgálatából felfüggesztett végrehajtó végrehajtói kari tagsága fennmarad, de nem gyakorolhatja a kari tagságából és a kari tisztségéből eredő jogokat, valamint nem terhelik az azokból eredő kötelezettségek.”

A módosítási javaslat egyik pontja így szól: „a Kar hivatali szervének vezetője azonnali hatállyal felfüggeszti a végrehajtót, valamint törli a névjegyzékből a végrehajtó-helyettest és a végrehajtójelöltet, ha közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt áll büntetőeljárás hatálya alatt”. Ez annyiban jelent szigorítást az érvényben lévő jogszabályhoz képest, hogy jelenleg csak akkor kell intézkednie a végrehajtói kar hivatalát vezető személynek, ha az érintett végrehajtó „közvádra üldözendő, 3 évnél súlyosabb szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett, szándékos bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll.”

Abban tehát nincs változás, hogy amíg jogerősen el nem ítélik, nem szűnik meg a másfél éve börtönben ülő Schadl György végrehajtói jogviszonya, és továbbra sincs veszélyben a végrehajtói kar élén betöltött elnöki posztja sem.

Kapcsolódó
Nem számít távollétnek, hogy börtönben ül, ezért nem rúgják ki a végrehajtók elnökét
Egy évben 275 napot hiányozhat egy végrehajtó, de a csaknem egy éve börtönben ülő Schadl György esete más.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik