Belföld

Elutasították a perújítást a Marina parti gyilkosság ügyében, mert nem túl szavahihető a tanú

Elutasított a perújítást a Fővárosi Törvényszék a Marina parti hajléktalan gyilkosság ügyében, mert nem igazán találták szavahihetőnek a tanút.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a hajléktalan-italozó életmódot folytató, kábítószert és pszichotróp anyagokat is fogyasztó férfit azzal vádolták, hogy közel öt és fél évvel ezelőtt olyan kitartóan bántalmazta a szintén ittas élettársát, hogy az a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A Fővárosi Törvényszék 2020 december 16-án bizonyítottság hiányában felmentette a férfit a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól, és ezt a Fővárosi Ítélőtábla is helyben hagyta.

Egy felmerült új vallomás miatt az ügyészség perújítási indítványt terjesztett elő, amely alapján a Fővárosi Ítélőtábla tavaly szeptemberben elrendelte a perújítási eljárást. A távollévő terhelt ügyének perújítása során a bíróság kihallgatta az említett tanút, de a vallomása kételyeket támasztott és a szavahihetősége is komoly aggályokat vetett fel a bíróság szerint.

Mivel az általa előadottakat semmilyen más bizonyíték nem támasztotta alá, ezért a bíróság nem tudta úgy értékelni a vallomását, hogy az megingassa a már értékelt bizonyítékokból levont következtetést, és a jogerős ítélet tényállását.

A perújítás elutasításával a korábbi jogerős felmentő ítélet maradt hatályban. Az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére, a védő pedig tudomásul vette a döntést, amelyet a vádlott részére a bíróság hirdetményi úton kézbesít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik