Belföld

A Fertő tónál lövöldözött egy 69 éves biztonsági őr, horgászokkal került vitába

MTI
MTI

Lövésekkel próbált elijeszteni horgászokat egy vagyonőr a Fertő tónál – írta a Magyar Hang egy Fertő tavi közösségi média csoportra hivatkozva. A bejegyzésből az derült ki, hogy az eset április 23-án történt, amikor az éjszakai horgászatról visszaindultak a Virágosmajori kikötőbe.

Ahogy a csatorna torkolatába beértünk, a két biztonsági őr kiabálva, majd két figyelmeztető lövést leadva szerette volna megtiltani, hogy a csatornát használjuk, mondván az építési terület. Mire mi megálltunk – mert a két lövés után eléggé megijedtünk –, ők közelebb jöttek, és követelőzve kérték az adatainkat. Elmondásuk szerint jogtalanul használtunk egy olyan csatornát, ami nem is az ő területükhöz kötődik-tartozik. Egy nagyobb szóváltás után megkérdeztük, hogy ők milyen jogon használnak fegyvert, mire az a válasz érkezett, hogy neki ehhez joga van

– írták az esetről.

Az egyik érintett megszólalt a 24.hu-nak, aki szerint a biztonsági őrök a Valton-Security emberei voltak.

– Ötven-száz méterről lőhettek, nem volt kellemes érzés. Az első lövést csak hallottam, a második lövésnél pedig nem tudtam eldönteni a fényviszonyok miatt, hogy felénk vagy a vízre céloz – mondta lapunknak Szántó István, aki a testvérével és az egyik barátjával ült a csónakban, és az eset után kihívták a rendőröket. A rendőrök megerősítették nekünk, hogy jogtalan volt a fegyverhasználat, a fegyvert pedig lefoglalták – tette hozzá.

A kikötő, amit a horgászok és vitorlások használnak, az a Virágosmajor-csatorna végén van, a beruházás kikötője pedig a csatorna közepénél. A horgásznak a kikötőben az eset után mások is panaszkodtak, hogy a beruházás biztonsági emberei őket is zaklatták, amikor megközelítik a helyszínt.

Megkerestük a rendőrséget, ahol megerősítették az esetet.

– A rendőrségre április 23-án 8 óra körül bejelentés érkezett, amely szerint a Fertő-tó Virágosmajori-csatornájánál horgászott három férfi, akik a parton lévő építési terület vagyonőreinek két tagjával szóváltásba keveredtek, majd az egyik őr a légtér irányába – a jogszerűen birtokolt gáz- és riasztófegyveréből – két lövést adott le. Az eset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett. A Soproni Rendőrkapitányság az ügyben gáz- és riasztófegyver használatára vonatkozó szabályok megsértése miatt egy 69 éves soproni férfival szemben szabálysértési eljárást indított – válaszolt a 24.hu-nak a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik