Belföld

Az Állatkert közleményben határolódott el a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójának ötletétől

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László

Én nem vetném el annak a gondolatát sem, hogy ha majd újraértékelődik a Biodóm sorsa, akkor kialakuljon egy olyan koncepció, amiben szimbiózis jöhetne létre a Biodóm-projekt és a cirkusz között.

Erről beszélt Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, korábbi kultúráért felelős államtitkár a héten az Indexnek adott interjúban.

Szerinte most két opció van:

  • vagy új cirkusz épül a Nyugatihoz, és a mostani épületet megkapná az állatkert,
  • vagy valamilyen módon bekapcsolják a Biodóm területét a cirkusz működésébe, ebben az esetben a mostani épületet kellene felújítani.

A felvetésre hosszas közleményben reagált a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely határozottan visszautasítja azt az ötletet, hogy az állatkerti és a cirkuszi funkciókat akár csak részben összevonják, összemossák, mint ahogyan azt is, hogy ismét visszatérjen az a korszak, amikor az Állatkert amúgy sem túl nagy területét újra és újra megcsonkították.

A Telex által idézett közlemény szerint az állatkert és a cirkusz műfaja között óriási különbségek vannak, ezért elvi kérdés, hogy ezek között ne legyen keveredés, ami a nemzetközi szakmai normákkal is szembe menne.

Ráadásul egészen 2014-ig az Állatkert területe folyamatosan csökkent, az európai fővárosok állatkertjeivel összevetve is kicsinek számított a budapesti

– fogalmaztak.

A kommünikében azt írták, az Állatkert szerint ezért is lenne fontos a Pannon Park és a Biodóm megvalósulása. Utóbbiban a veszélyeztetett fajok természetvédelmi célú szaporítása mellett kiterjedt oktató, ismeretterjesztő tevékenység is folyna.

A Biodómot tehát az Állatkert nem cirkusznak, hanem természeti élményközpontnak és afféle Noé bárkájának szánja

– írták.

Azt is felidézi az Állatkert, hogy a tervek szerint a Nyugati pályaudvar közelében épülne fel az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, és a jelenlegi cirkuszi telket az Állatkert kapná vissza, amiről kormányhatározat is született.

A Biodóm sorsa egyelőre kérdéses: a fővárosi önkormányzat szerint még 45 milliárd kellene a félkész épület befejezéséhez, de ennyi pénze nincs a fővárosnak, szerintük a kormánynak kéne befejeznie a projektet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik