Belföld

Elfogtak egy ügyvédet, 160 milliós csalással gyanúsítják, de tagad

Elfogtak a budapesti rendőrök egy ügyvédet Székesfehérváron. A BRFK által közölt gyanúsítás szerint az ügyvéd Budapesten szeretett volna ingatlant venni a csalással szerzett közel 160 millió forint egy részéből.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály sikkasztás, ügyvédi visszaélés és csalás miatt folytat eljárást az ügyvéd ellen, akinél a gyanú szerint tavaly június 17-én  35 millió forintot helyezett letétbe egy gazdasági társaság. Amikor a társaság a teljes összeg kifizetését kérte tőle, akkor a rendőrség szerint csak körülbelül 15 millió forintot adott át nekik, a maradék pénzt pedig a magánkölcsöneinek törlesztésére használhatta fel.

A nyomozás adatai szerint a férfi további öt magánszemély letétbe helyezett pénzével rendelkezett a sajátjaként, valamint három másik embertől azzal az indokkal kért kölcsönt, hogy meg akar venni egy fővárosi lakást. Az ingatlan megvásárlására végül nem került sor.

A férfi az átvett összegek tulajdonosait egy ideig hitegette a visszafizetéssel, azonban ezt nem mindenkinek teljesítette. A letétben lévő több mint 140 millióból csak közel 60 milliót, a kölcsönzött 23 millióból pedig csupán 11 millió forintot térített meg önként a büntetőeljárás előtt.

Az  ügyvédet a székesfehérvári otthonában fogták el, majd előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói hatrendbeli sikkasztás bűntettével, négyrendbeli csalás bűntettével, valamint kétrendbeli ügyvédi visszaélés bűntettével gyanúsította meg. A férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és nem tett érdemi vallomást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik