Belföld

Szilveszteri mérleg: három fog, három vádlott, három év

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

Az ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik szilveszterkor úgy megverték ismerősüket, hogy három foga kitört, eltört arcának több csontja. A 48 éves sértett és élettársa összevesztek. A nő egy esti összejövetelen ezt elmesélte testvérének, de fivére félreértve a hallottakat, ezzt már úgy adta tovább társainak – köztük a nő volt férjének –, hogy húgát az élettársa megverte.

Néhány órával később a három italtól felhevült vádlott elindult elégtételt venni a nő élettársán. Felkeresték őt rokonainál, bementek az ingatlanba, lerántották a földre, majd testszerte nagy erővel ütlegelték, rugdosták. A verekedést hallva a házigazda kiskorú gyermeke sikítani kezdett, amire a házban tartózkodók felfigyeltek, elzavarták a támadókat.

A vádhatóság maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt emelt vádat ellenük, és mértékes indítvánnyal is élt. Két rovott múltú vádlott három, illetve két év letöltendő szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra, büntetlen előéletű társukat három évre felfüggesztett másfél év börtönre számíthat, ha beismerik a bűncselekmény elkövetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik