Belföld

Komoly vagyont buktak a korrupt határrendészek – videón az elfogásuk

Ügyészség.hu
Ügyészség.hu
A vesztegetési pénzt egy előre megbeszélt szisztéma alapján osztották el.

A nyomozó ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében kihallgatott újabb rendőrök letartóztatását indítványozta. A megalapozott gyanú lényege szerint 2021 márciusától munka közben a határrendészek rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el, az átkelőhelyen átutazóktól vesztegetési pénzt fogadtak el, amiben civilek is segítették őket.

A két napja, április 17-én tartott újabb bűnügyi akcióban csaknem 150 ügyész és rendőr vett részt. Elrendelték öt határrendész és két civil őrizetét. A gyanúsítottak egyike sem ismerte el a bűncselekményeket. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal (KR NNI VVH) ugyanakkor eljárást indított a hét gyanúsított ellen.

A nyomozók összesen csaknem 50 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el, amiből több mint 10 millió forint készpénz, illetve számlán lévő összeg volt, a többi vagyon ingatlan, valamint gépkocsi. A határrendészek a vesztegetési pénzt egymás között egy előre megbeszélt szisztéma alapján osztották el. Abból azért, hogy a „jövedelmezőbbnek” tartott helyekre legyenek vezényelve és tevékenységüket zavartalanul folytathassák részesedést adtak a szolgálatirányítóknak és egy alosztályvezetőnek is. Az átkelőhely ügyeletesek azért részesültek a pénzből, hogy a korrupciós bűncselekményekről ne tegyenek jelentést. Az eljárásba most bevont gyanúsítottak közül öt rendőrrel és egy civillel szemben letartóztatásukra, egy másik civillel szemben – aki bűnsegédként követte el a bűncselekményeket – bűnügyi felügyelet elrendelésére tett indítványt a nyomozó ügyészség. Erről a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa szerdán dönt.

Az ügyészség most tette közzé elfogásukról a videót.

Lassan alig marad határrendész, a nyomozás korábbi szakaszában gyanúsítottként kihallgatott emberek közül 2 bűnügyi felügyeletét és további 16 hivatalos személy letartóztatását rendelte el a bíróság. A 18 gyanúsítottól csaknem 57 millió forintnyi készpénzt foglaltak le, amelynek felét külföldi devizákban, döntően euróban tartották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik