Belföld

Fedett nyomozó buktatta le az iskolai lövöldözésre készülő miskolci fiút

police.hu
police.hu

A bíróságon bocsánatot kért mindenkitől, és elmondta, hogy nem akart senkit megölni

– ezt mondta az RTL Házon Kívül műsorában annak a 17 éves fiúnak az édesanyja, aki egykori iskolájában lövöldözésre készült. Leventét 30 napra letartóztatták, emberölés előkészületével gyanúsítják. Lichy József, a fiú ügyvédje szerint „az előkészület előkészülete valósult meg”, majd hozzátette: a fiúnak nem volt fegyvere és nem is tudott volna hozzájutni.

Levente körülbelül másfél éve egy olyan internetes csoport tagja volt, ahol az iskolai lövöldözések elkövetőit bálványozzák. Finnországból érkezett a jelzés a magyar hatóságokhoz, hogy van egy magyar tagja is ennek az internetes csoportnak, onnantól a magyar hatóságok nyomoztak. A fiú védőügyvédje azt mondta, egy fedett nyomozó kezdett csetelni Leventével.

Ő azt hitte, hogy egy lánnyal csetel. (…) Ahogy a provokatív kérdések szinte záporoztak feléje, ő annál inkább belelovalta magát ezekbe a válaszadásokba. Az egy másik kérdés, hogy ha nem célirányosak, kifejezetten provokatívak lettek volna a kérdések, akkor mi jön ki belőle.

Egy nappal a finnek jelzése után a TEK-esek páncélozott járművel, rengeteg felfegyverzett rendőrrel mentek a 17 éves fiúért.

A Házon kívülnek Levente édesanyja azt mondta, bár fiát érdekelték a fegyverek, soha nem volt agresszív. „Egy gyerek, akiről soha nem jött olyan visszajelzés, hogy bárkit megütött volna, az soha nem tenné meg. Az, aki a buszra nem mer felszállni, hogy merne osztálytermekbe bemenni?” – válaszolta Henrietta arra a kérdésre, hogy szerinte a fia képes lenne-e iskolában lövöldözni.

Levente pszichés problémákkal küzd, főleg azóta, hogy meghaltak a nagyszülei, akikhez nagyon kötődött – derül ki a riportból.

Borzasztóan magába fordult. Már akkor kapucniban járt, hogy ne lássák az arcát. Nagyon-nagyon szoros kapcsolatban volt a nagyszüleivel. Vittem pszichiáterhez, közepes depressziós epizódot, szociális fóbiát, alkalmazkodási zavarokat állapítottak meg nála, erre gyógyszert is kapott

– osztotta meg az édesanya, aki látta a fián, hogy bezárkózott, és nagyon szorong.

A fiú ráadásul két éve magántanuló, iskolába sem járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik