Belföld

Családot alapított Dominikán a 15 évre ítélt magyar csalókirálynő, a tengerparton csaptak le rá

police.hu
police.hu

Hazahozták azt a Dominikai Köztársaságban elfogott magyar nőt, akit több mint 15 év börtönre ítéltek Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint 43 éves debreceni D. Andrea  Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt.

A közlemény szerint a nő több százmillió forintra tett szert különböző csalások révén.Mostanra kiderült az is, hogy  Dominikán kezdett új életet, ahol párra talált, és gyermeket szült. Arra egyáltalán nem számított, hogy több mint tíz év elmúltával a rendőrök még mindig keresik, és a nyomára bukkannak, így “villámcsapásként” érte, mikor Punte Cana városában, a tengerparton elfogták.

A műveletet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési osztálya indította el, miután a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) Interpol Iroda segítségével felvette a kapcsolatot a német Szövetségi Bűnügyi Hivatallal, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatával, amelyek közvetítő szerepet játszottak a magyar és a dominikai hatóságok között.

A nőt letartóztatták, majd Spanyolországba vitték, onnan pedig múlt pénteken Magyarországra hozták, majd bevitték a börtönbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik