Belföld

Népszava: tovább központosítják az egészségügyi intézmények beszerzéseit

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartották „A beteg az első” elnevezésű fórumot csütörtökön, melyen a megyei és városi kórházi vezetők mellett jelen voltak az egészségügyi irányításáért felelős kormányzati szervezetek-, valamint az ágazati szakmai és érdekképviseleti szervek képviselői. A Népszava információi szerint a fórum első részében különböző lezárult uniós projektekről, a kórházak gazdálkodásáról, finanszírozásról, az új ügyeleti rendszerről hallgathattak előadásokat a meghívottak. A program második részében Pintér Sándor tartott előadást. A miniszter egyebek mellett arról is beszélt, hogy tovább központosítják az egészségügyi intézmények beszerzéseit, valamint a létesítménygazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokat.

Olyanokat például mint az őrzés-védelem, a takarítás, a műszaki üzemeltetés, a karbantartás, valamint az ezekkel összefüggő épületfelújítások. Az utóbbi feladatokat a fővárosi intézmények esetében július elsejétől, a megyei kórházakban 2024. januárjától veszi át a Központi Közbeszerzési Főigazgatóság

– írja a Népszava.

A változás lényege, hogy az állami kórházaknak és szakrendelőknek nem lesz saját műszaki-üzemeltető gárdája. Az ablaküveg pótlásától kezdve a gép- és műszerjavításokig mindent egy helyről, központilag szerveznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik