Belföld

Tagadja tettét a rendőrökre vascsővel támadó férfi – letartóztatták

Letartóztatta a bíróság azt a nyírségi férfit, aki vascsővel támadt a rendőrökre, majd egészen Németországig menekült. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a 30 éves  nyírségi férfi a segélyhívón kért rendőri intézkedést tavaly június 15-én.

A kiérkező rendőrök meghallgatták a férfit, további intézkedés céljából távoztak, majd rövid idő elteltével visszatértek, hogy tájékoztassák a férfit az eljárás eredményéről. A rendőrök közölték a férfival, hogy a bejelentés tárgyát képező anyagi sérelmét bírósági úton tudja érvényesíteni.

A megalapozott gyanú szerint a számára nem elfogadható tájékoztatás miatt az ittas férfi feldúlt lett és kijelentette, hogy neki most kell a pénz, s így inkább maga intézkedik és a már lassan távolodó szolgálati autó nyitott ablakán keresztül ököllel a rendőr feje irányába ütött. A nagy erejű ütés csak a járművet találta el.

A rendőrök kiszálltak a szolgálati járműből, hogy elfogják a férfit. Egyikük megfogta a karját, de ő kirántotta a kezét, s az ingatlan udvarára menekült, majd magához vett egy vascsövet és azzal fenyegette a rendőröket

Az egyik zsaru a férfi támadásától tartva elővette a szolgálati maroklőfegyverét és azt maga előtt tartotta, a támadást végül az elkövető testvére hárította el, aki megakadályozta fivérét abban, hogy kimenjen a vascsővel az utcára.

A rendőrök az intézkedést nem tudták biztonságos módon végrehajtani, az elkövető pedig elmenekült és a felkutatására tett rendőri erőfeszítések sem jártak eredménnyel. A férfit végül európai elfogatóparancs alapján Németországban fogták el. A felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével meggyanúsított többszörösen büntetett előéletű férfi nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

A bíróság mindenben egyetértett a nyomozó ügyészség indítványával, és letartóztatta a férfit. A végzés ellen a terhelt védője jelentett be fellebbezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik