Belföld

Lopott sportcipő – vádemelés áreséssel

BRFK Facebook oldala
BRFK Facebook oldala
Az ügyészség szerint a luxuscipő 4,5 millió helyett „csak” 3,3 millió forintot ér.

Vádat emeltek a Pachert Balázs üzletéből ellopott tornacipő ügyében egy 35 éves lett férfi ellen. Az ügyészség szerint a tettes mintegy öt hete testvérével együtt vitte el az egyedi készítésű lábbelit, amelyet azonban a korábbi hírekkel ellentétben 4,5 millió helyett 3,3 millióra értékeltek.

A vádirat szerint március 4-én a vádlott és a testvére egy V. kerületi üzletben először nézelődtek, a vitrinben elhelyezett cipők áráról érdeklődtek. Távoztak, de pár perccel később visszamentek, a vitrinből a vádlott testvére kivette a sportcipőt, amit nadrágjába rejtett.

A vádlott közben figyeléssel, takarással biztosította testvérét, majd a lopott cipővel elhagyták az üzletet. Testvére ismeretlen helyre távozott, de a lopott cipőt, a kár megtérítése érdekében, postán visszaküldte Magyarországra, azt a nyomozó hatóság a tulajdonosnak kiadta.

Az ügyészség a 35 éves, büntetett előéletű külföldi férfit bűnsegédként elkövetett lopás bűntettével vádolja, vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott letartóztatásban van. Korábban az RTL Híradó arról számolt be, hogy a lett férfit korábban elítélték embercsempészet miatt, ezért kiutasították.

A BRFK korábban a közösségi oldalán szintén négy és fél millió forintos (Louis Vuitton Nike Air Force 1 Low Virgil Abloh) edzőcipőről írt, amikor az ügy felgöngyölítéséről és arról számolt be, hogy a nyomozók, miként jutottak a lett testvérpár nyomára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik