Belföld

Letartóztatták az ámokfutót, aki majdnem elgázolt egy rendőrt a 3-as főúton

ugyestseg.hu
ugyestseg.hu

Letartóztatta a bíróság azt a hevesi férfit, aki múlt pénteken menekülés közben majdnem elgázolt egy rendőrt a 3-as főúton.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a 33 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezette gépkocsiját, amellyel nem állt meg egy stoptáblánál.

A kereszteződésben álló rendőrök üldözőbe vették az autót és fényjelzéssel jelezték a sofőrnek, hogy álljon meg. A férfi azonban továbbhajtott a 3-as főúton, majd letért és a bicikliúton haladt tovább. A rendőrök a járművet megközelítve újra fény- és hangjelzést adtak, valamint hangosbeszélőn szólították fel megállásra a sofőrt, ő azonban továbbra sem tett ennek eleget. Autójával letért a búzaföldre, majd visszafordult a 3-as főút felé.

 Az eljáró rendőrök ekkor leállították szolgálati gépjárművüket, majd láthatósági mellényt viselve kiléptek a főút ellentétes irányú forgalmi sávjaiba, ahol egyikük megállította a forgalmat, míg a másik karjelzéssel próbálta megállítani a közeledő férfit. A sofőr azonban nagy sebességgel haladt tovább, áttért a szemközti forgalmi sávba, ezért az egyik járőrnek el kellett ugrania, hogy elkerülje a balesetet.

Az elkövető rövid ideig a menetiránnyal ellentétes forgalmi sávban haladt, majd visszatért a saját sávjába és menekült tovább. A többszörösen büntetett előéletű férfi – aki három, felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll – cselekményével erőszakkal akadályozta a rendőri intézkedést, és szándékosan közvetlen veszélynek tete ki a rendőrök életét, testi épségét, ezért az ügyészség elrendelte az őrizetét.

A bíróság a nyomozó ügyészség indítványával mindenben egyetértve – a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel – egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik