Belföld

Felmenthetik a fiút aki fejbe lőtte az apját Szulokon, mert azt hitte, ő az antikrisztus

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a  Somogy Vármegyei Főügyészség azzal a kamasszal szemben, aki tavaly májusban egy közös vadászat során fejbe lőtte az apját Szulokon.

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a fiú rendszeresen elkísérte a hivatásos vadász apját a vadászatokra, így tudta, hogyan kell a fegyvereket használni. Az ominózus napon kifejezetten kérte, hogy vele tarthasson egy vadászatra. A kóros elmeállapota miatt ugyanis az a tévképzete volt, hogy az apja rossz hatással van az emberiségre, és ezért végezni akart vele.

A vadászatot követően a fiú megvárta, hogy az apja belekezdjen az elejtett vad kizsigerelésébe, majd mögé léptett és az egyik golyós vadászpuskával hátulról fejbe lőtte a férfit. A terhelt ezt követően a helyszín közelében elrejtette a holttestet és másnap apja további fegyvereit magához véve Budapestre szökött.

A tini a rendőröknek azt mondta az elfogása után, hogy azért ölte meg édesapját, mert meg akarta állítani a főgonoszt, és kiiktatta az antikrisztust. A tettéről még hangfelvételt is készített.

A fiú kóros elmeállapota miatt képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, ezért nem büntethető.

A főügyészség ezért arra tett indítványt, hogy a büntethetőséget kizáró ok miatt mentsék fel, és a bíróság rendelje el a kényszergyógykezelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik