Borbély Lénárd jövőre független polgármesterjelöltként indul el Csepelen a helyi Fidesz jelöltjével szemben is akár, miután Németh Szilárdnak köszönhetően már nem tagja a pártnak – írta meg a Szabad Európa.
A fideszes belharcok Csepelen nem értek véget azt követően sem, hogy a párt vezetése Németh Szilárd országos alelnök kezdeményezésére feloszlatta, majd újjáalakította a helyi szervezetet.
A 24.hu írta meg tavaly, hogy Németh Szilárd a csepeli választókerület Fidesz-elnökeként december elején feloszlatta a helyi pártszervezetet, miután elmérgesedett a vitája Borbély Lénárd polgármesterrel és Ábel Attila alpolgármesterrel.
A Fidesz alelnöke tegnap maga jelentette be közösségi oldalán, hogy újjáalakították az alapszervezetet, de ennek már sem Borbély Lénárd, sem Ábel Attila nem tagja, pedig mindketten kérvényezték az újrafelvételüket.
Ez más esetben a polgármester és alpolgármestere politikai karrierjének végét is jelenthetné, de a Szabad Európa szerint Borbély Lénárd jövőre független jelöltként indulni fog a polgármesteri címért a helyhatósági választásokon.
Az erdélyi származású, nagycsaládos politikus 2010-ben nyert egyéni mandátumot Csepelen az országgyűlési választáson, majd ugyanebben az évben egy helyi választókörzetet is megnyert a helyhatósági választásokon. Ezen Németh Szilárd győzött polgármesterjelöltként, ekkor még szoros szövetségben Borbély Lénárddal, akit alpolgármesterének is megtett.
Borbély Lénárd 2014-ben polgármesterjelöltként indult és nyert, majd 2019-ben is újrázni tudott. Németh Szilárd ugyanakkor 2018-ban és 2022-ben is alulmaradt Szabó Szabolccsal szemben a parlamenti választásokon.